Kezdetek és a máltai egészségügyi ellátások megismerése

Amikor 2015-ben, 2 évnyi házasság és 12 év együttlét után eldöntöttük, hogy az életünk elérkezett abba a szakaszba, hogy ideje bővíteni a családunkat, akkor még fogalmunk sem volt, hogy mi vár ránk és, hogy ez nem lesz annyira egyszerű, mint ahogy mi azt elképzeltük.

Egy évnyi sikertelen próbálkozás után úgy döntöttünk, hogy felkeresünk egy orvost. Így találtunk rá egy magyar nőgyógyászra,aminek nagyon örültünk, hiszen azt gondoltuk, hogy jobb lesz ezeket a dolgokat magyarul megbeszélni. Hiába értjük és beszéljük jól az angolt valahogy ez a témakör azért idegen számunkra.

Elkezdtünk konzultálni, megbeszélni, hogy mik azok a dolgok, amiket végig kell zongorázni ahhoz, hogy felderítsünk egy esetleges problémát.

Voltunk a vérvételeken, kórházban is különböző vizsgálatokon, de mindent rendben találtak. Ezért felállítottunk egy tervet, hogy mik lennének azok a lépések, amin végig kell haladni. Bíztunk benne, hogy a legelső után már több nem lesz.

 

---

Itt az ideje cselekedni

Első lépésként elkezdtük stimulálni a petesejteimet, amivel peteérést lehetett segíteni. Ezt a Clomid nevű készítménnyel tettük, ami a szervezetet plusz ösztrogén hormon termelésre serkenti, így elősegítve a peteérést illetve azt, hogy több mennyíségű petesejt érjen egyszerre. Ha jól emlékszek 5 napig szedtem majd mennem kellett ultrahangra egészen addig amíg az orvos megfelelő nagyságúnak nem ítélte meg a petesejteket. Ezután egy Ovitrelle nevű készítményt kellett beadnom magamnak. Ez egy kis toll szerű injekciós tű volt. Na már most én ilyesmire képtelen vagyok ezért a férjem volt, aki ezt nagyon ügyesen beadta. Ez a szer segít megrepeszteni a tüszőt, így tudatosan lehetett készülni a megtermékenyülésre. Azt hiszem 3 ilyen kört próbáltunk, és közben előkészítettük a második lépést, hiszen úgy tűnt ez nem igazán működik és bevallom itt már elkezdtem aggódni, hogy valami nincs rendben.

Második lépésként egy laparoszkópiás műtét volt előírva, hogy így megnézzék, hogy mind a kettő petevezeték átjárható-e. Az orvosom ezen a ponton azt feltételezte, hogy valószínűleg nem és ezért nem sikerül a fogantatás.

Fogalmam se volt, hogy mire számítsak, hiszen eddég egy mandulaműtéten kívül (ami kb. 15 éves koromban volt) semmilyen más műtétem vagy kórházi ellátásom nem volt és hát pláne nem Máltán. Úgyhogy elkezdődött az út, ahol megismerhettem a máltai egészségügyet.

A máltai operációról, amikor még elhittem, hogy csak ez az egy lesz

2017 Április 18-án (névnapi ajándék Nekem, hurrá ? ) reggel 7 órára kellett mennünk a kórházba. Szerencsések voltunk, mert anyáék pont aznap jöttek hozzánk látogatóba egy hétre így volt egy kis plusz extra lelki támaszunk aznap és a következő napokban, amire nagy szükségünk volt. Tehát reggel 7 óra, felvettek és gyorsan sorra is kerültem. Nem volt nehéz kitalálni, hogy valószínűleg az elsők között leszek, akit megműtenek. Az előkészületeknél először leegyeztették az adataimat újra, vizeletmintát kellett adni, majd felöltözhettem az aznapi kórházi outfit-embe, azaz a kényszerzubbonyra hasonlító, hátul megkötős, lenge tavaszi kórházi szettembe. Miután behívtak már teljesen magamra maradtam, férjemnek kint kellett várakoznia.

Engem közben betoltak a műtő előkészítőbe. Jött az altatóorvos, aki nagyon kedves volt és mindent elmagyarázott. Többek között azt, hogy ő mit fog csinálni, az orvos mit fog csinálni, nagyjából mennyi időt fogok aludni és mire is számítsak. Ezt követően betoltak a műtőbe és a következő emlékem, hogy ébredezek valahol és nagyon fázok. Érdekes módon amúgy minden egyes műtétem után mikor elkezdtem magamhoz térni az volt az első, hogy ebben a teremben megnéztem az időt … Ne kérdezzétek ez ott akkor miért volt olyan fontos, mert saját magam se tudom, de valamiért fontos volt úgy tűnik. Kicsit vártak, hogy jobban magamhoz térjek, mérték a vérnyomásom meg még ki tudja mit, majd felvittek a kórterembe. Férjem ott már velem lehetett, de nem sokkal később el kellett mennie, hiszen szüleim érkeztek a repülővel és ment eléjük a reptérre, hogy onnan egyenesen a kórházba vezessen az utuk. Nem mondom jó kis nyaralás kezdet ?

Mire együtt beértek már teljesen jól éreztem magam. Kicsit még kába voltam és néha beauldtam, de minden rendben volt. Bár az orvos még jó ideig nem látogatott meg, de a nővérek nagyon kedvesek voltak.

---

A diagnózis

A kórterem tiszta volt és nem éreztem azt a – tudjátok – tipikus kórház szagot. Egy kétágyas szobában voltam, de itt alap, hogy függönyök vannak az ágyak között, így mindenkinek van a magánszférája, ami nagyon szimpatikus volt nekünk.

Férjemnek később délután volt egy vizsgája, így anyáékkal maradtam a kórházba, ahonnan szerencsére aznap este már haza is engedtek. A varratok miatt nem igazán tudtam mozogni, nagyon kellemetlen volt ez az egész. Soha életemben nem voltam így senkinek kiszolgáltatva és őszintén szólva kicsit sem kedveltem a helyzetet, de sok mindent nem tudtam változtatni rajta. Arról, hogy mi történt és mire jutottak a műtét során csak később kaptam tájékoztatást, amikor a hat hetes kontrollra vissza kellett mennem.

Először örömmel fogadtam a hírt, hogy a petevezetékeim teljesen jók, átjárható mind a kettő. Ez az! Gondoltam. Minden rendben lesz itt.

Majd jött a feketeleves, hogy viszont a műtét során megállapították, hogy endometriózisom van. Őszintén szólva kijöttek a könnyeim annak ellenére, hogy azt sem tudtam eszik vagy isszák ezt és ez mit jelent. Az viszont biztos, hogy 2017 júniusa óta ez a fekete felhő itt lebeg a fejünk felett és ma 2020 júniusában még mindig megkeseríti az életünket, sőt…most már örökké meg is fogja.

Folyt köv.

_{Borítókép forrás: molnarstudio.hu
Képek forrása: pexels.com}