Szüléstörténet 3.rész

Szüléstörténet utolsó rész

A szülés napja

Reggel szokás szerint vártuk az orvosokat vizitre. Én különösen, hiszen tudtam, hogy ma így vagy úgy meg lesz a mi kicsi Márkunk. A héten mindennap elmondták nekem, hogy ha nem használ a méhszájérlelő kúp, akkor császár lesz. Eddig nem használt és mivel előző este sem történt semmi én már teljesen elkönyveltem, hogy császár lesz. Nekem ezzel semmi bajom nem volt. Nekem az egyetlen fontos dolog az volt, hogy Márk egészségesen megszülessen. Na éppen ezért vágott fejbe, amikor a reggeli vizsgálat után az akkori főorvos azt mondta, hogy hát talán egy újnyit tágultam. Úgyhogy beindítják oxitocinnal. Bevallom én ezt a hírt nem viseltem jól. Tudom, tudom… Hüvelyi úton a természetes (?!) szülni, meg blablabla, de én már átállítottam az agyam másra és akkor jött ez. De muszáj volt haladni a nappal, mert hát Márk bent nem maradhat úgyhogy csináltam egy gyors újraindítást az agyamban. Avagy fókuszáljunk a szülésre mindegy hogyan lesz.

Egy szuper cuki, kedves, empatikus és hozzáértő szülésznőt kaptunk, Kata személyében. A fájások jöttek, de nagyon lassan akart beindulni a dolog. Volt, hogy bejött az orvos és kérdezte, hogy nem érzem még őket, mert már kellenne. Akkor megtudtam, amit már eddig is sejtettem, hogy magas a fájdalomtűrő képességem. Szuper.

Aztán olyan 4,5 óra után indult a buli. Ott már tényleg kellett koncentrálnom, mikor jött egy egy fájás. De olvastam egy trükköt, miszerint ha egy kis fésűt szorítasz ilyenkor a tenyeredben, az agy megosztja a figyelmet a fájdalmakra és nem összpontosít a vajúdásra…vagy valami ilyesmi, a lényeg, hogy működött. Többször megvizsgáltak közben, de nyilván semmit nem változott a helyzet odalent. Én amúgy ezt tudtam, hogy így lesz…női megérzés vagy mi. De például még ilyenkor is nagyon fent volt a hasam, Márk feje nem volt a csatornában…🤷🏻‍♀️ Mondtam, hogy szereti a benti albérletét nagyon 🤣

Aztán 6 óra vajúdás után jött két orvos (már a másik műszak) és mondták, hogy oké, akkor burokrepesztés (1,5 újjnyira?! Minek, mikor korábban azt mondták, hogy 2 alatt nem repesztenek). Az egyik dokinak elsőre nem sikerült, majd jött a másik, aki az idősebb orvos volt és ő megcsinálta. De senki ne gondolja, hogy ez egy leányálom. Rohadtul fájt. Ráadásul 2x.

Bal oldalamon a szülésznő fogta a kezem, jobbon a férjem tartotta bennem a lelket. Majd mesélte, hogy a szülésznő is velem együtt “szenvedett”, látszott rajta, hogy átérzi a dolgot. Na de mikor kirepesztették, az a forró érzés, ahogy elfolyt a magzatvíz, az nagyon jó volt 🙈

Ott nézegetett még egy darabig az orvos majd elkezdett egy kis kortörténetet kérdezni.

Miért kellett laparoszkópia? Endo miatt. Hányszor? 2x. De volt két vetélésem, egyik műtéti beavatkozással illetve egy egészségügyi kaparás. Mióta is szeretnének babát? 6éve.

Erre kaptam azt a választ, amit kb 6 órája vártam: “Anyuka, lehet, hogy meg kell barátkoznia a műtéti beavatkozással. Esik a baba szívhangja, illetve ilyen történet után szülessen meg az a baba egészségesen” Imádtam. Megkönnyebbültem. Mondtam neki, hogy doktor úr ezzel nem kell megbarátkozni. Részemről mehetünk.

Kaptam ezt azt, alá kellett írnom papírokat remegő kézzel, amit a korábban beadott injekció okozott, de nem érdekelt az sem. Áttoltak, majd átpakoltak az asztalra. Az epidurális második nekifutásra sikerült (itt üzenem azoknak, akik tartanak tőle, hogy ne tegyék. Egy szúnyogcsípés az egész).

Viszont nekem lassabban hatott, mint általában és amikor elkezdték a vágást éreztem. A második réteget vágták, mikor az aneszteziológus oda szólt az orvosoknak, hogy várjanak, mert tényleg érzem a fájdalmat. Gondolom az arckifejezésem eléggé egyértelművé tette. De mondjuk, amikor megkérdeztek, hogy “ezt érzi” és a válaszom az volt, hogy “igen”, akkor az miért nem volt elég, azt a mai napig nem tudom.

Mindenesetre utánna kaptam valami kábító gázt, amit imádtam. Buliztam, de közben teljesen tudatában voltam a körülöttem folyó eseményeknek. Mondtam is utánna, hogy ez igen jó cucc és kiderült, hogy amúgy parti drog 😁

Aztán meghallottam a sírást és azt, hogy 16:43 van. Oda hozták hozzám, megpillantottam és elsírtam magam. Ez az az érzés, amire oly régóta vártunk. Hihetetlen, hogy itt tartunk és ott akkor ezt még fel sem fogtam. Arra emlékszek, hogy az első mondatom az volt, hogy “milyen szép vagy 🥰”. Márkot kivitték Bazsira, engem pedig további 40-45 perc alatt összevarrtak.

Mikor a megfigyelőben voltunk, jött Kata, a szülésznőnk, és elmondta, hogy milyen jó, hogy császár lett, mivel annyira rövid volt a köldökzsinór, hogy esélye nem lett volna hüvelyi úton megszületni. Ez ugye mindent megmagyaráz.

Ez tehát az én szüléstörténetem. És bár kacifántos volt, de nem hagyott bennem negatív élményt. Örülök, hogy megtapasztalhattam a vajúdást, a fájásokat, de azt is, hogy amikor látták, hogy ez így nem jó, akkor közbeléptek. Hálás vagyok, hogy nem hagytak szenvedni. A császár egy megosztó téma és tudom, hogy sokan nem fogadják el ezt a szülésformát, de én nem érzem magam kevesebbnek, vagy rosszabbnak azért, mert így alakult. Vélemenyem szerint (és ez lehet, hogy #unpopularopinion lesz), de nem kellene ennek ekkora feneket keríteni. Mindenki szüljön úgy, ahogy tud vagy akar. Miért rosszabb a császár és miért jobb a hüvelyi?! Ki dönti ezt el?! Miért frusztráljuk az anyukákat fölöslegesen, amikor van elég gondjuk így is. De ez majd egy másik poszt témája lesz … egyszer.

A korábbi szüléstörténet részt itt tudod elolvasni.

Képek: www.pexels.com