Tabuk
Gondolatok

Tabuk

Az oldal is azzal az indíttatással született meg, hogy döntsük le a tabukat és merjünk bátran beszélni a fogantatás nehézségeiről, a meddőségről, a vetélésről, az endometriózisról és mindenről ami ezzel a témával együtt jár. A második vetélésem után nem találtam azokat a személyeket, akivel én ezt megbeszélhetném. Természetesen a családom és a barátaim ott voltak nekem és sokat segítettek. Viszont aki nem ment ugyanezen keresztül leginkább csak sajnálatot érez, próbál megérteni de nem tud azonosulni a problémával és ezért nem is igen lehet megbeszélni azt. Úgy éreztem az írás lesz az, ami segíteni fog. Tudjátok, mint egy terápia. Úgy dönöttem belevágok és kiírom magamból a bánatomat és ha magamon kívül tudok akár csak egy embernek is segíteni, akkor már megérte ez az egész. Persze bennem volt a félelem, hogy ki mit fog gondolni, de ez a félelem nem volt olyan erős, hogy visszatartson. Szerencsére.

Aztán történt valami és megtorpantam. Nem tudtam, hogy hogyan is írjak a velünk történt dolgokról, ezért is volt egy nagyobb szünet a blogolásomban. De egyre inkább újra azt érzem, hogy a tabukról beszélni kell.

Másrészről viszont nagyon sok jó dolog történt velem. Amint elkezdtem megnyílni és őszintén írni, rengeteg üzenetet és támogatást kaptam. Ami legfőképpen olyan emberektől jött, akik szintén keresztül mentek azon, amin mi. Vagy most mennek rajta keresztül. Ráadásul olyan emberek, akikről nem is gondoltam volna vagy pedig olyanok vették fel velem a kapcsolatot, akiket személyesen nem is ismerek, csak a social median keresztül. Azóta pedig nagyon jó “online barátok” lettünk.

Működött a hasonló, hasonlót vonz elve. Mert én elkezdtem megnyílni a témáról és mások is elkezdtek megnyílni felém. Elértem a célomat az egész blog indításával.

Persze mindenki másképpen dolgozza fel az életében történt (vagy még meg nem történt) eseményeket. Van, aki nem akar róla beszélni és inkább csendben, egyedül szeretne boldogulni, de még neki is jól esik olvasni, hogy nincs egyedül. Van, aki felveszi velem a kapcsolatot és jókat beszélgetünk. Mint minden az életben, ez is egyénfüggő.

Egy biztos viszont: a dolgokról beszélni kell. Nem a múltban élünk, ahol ezeket szégyelni kellene vagy nem lehetne őszintén beszélni. Szerencsére van nekünk egy instagrammunk, facebookunk vagy akár Tik-Tokunk és Twitterünk. Ki mit részesít előnyben. Ami fontos, hogy éljünk ezekkel a lehetőségekkel és alkossunk véleményt, meséljünk a velünk történtekről. Mert nem vagyunk egyedül!

Tudtad például, hogy

  • Minden negyedik terhesség vetéléssel végződik?
  • Minden nyolcadik pár meddősségi problémákkal küzd?
  • Minden tizedik nő endometriózisban, pcos-ben szenved?
  • Minden negyedik ember mentális depresszióban szenved?
  • Hogy min megy keresztül egy várandós nő, aki korábban veszített már el kisbabát?

És még sorolhatnám. A lista szerintem nagyon hosszú.

Ti miről olvasnátok még a fentieken kívül szívesen a blogon?

Kép forrása: www.pexels.com

Leave a Reply

Your email address will not be published.