A mi történetünk,  Családalapítás

Rögös utunk a családdá válás felé – 5.rész

Továbblépés

Miután elvesztettük a mi kis harcos babánkat nagyon nehéz volt a továbblépés. Nehéz volt elindulni újra a megszokott hétköznapokban. De nem igen volt más választásunk. Amikor sikerült magunkat lekötni, akkor kicsit – ideig, óráig – elfelejtettük a történteket és az adott feladatra koncentráltunk. Persze ez általában nem tartott sokáig. Én még nagyon hosszú ideig sokszor a semmiből kezdtem el sírni és ilyenkor nem tudtam mit csinálni. Ez néha már azt a kellemetlen szituációt okozta, hogy a munkahelyemen ki kellett mennem a mosdóba, majd szépen gondosan próbáltam eltüntetni a sírás nyomait.

Őszintén megmondom, hogy senkinek nem kívánom, hogy ezen keresztül menjen, de tudom, hogy nagyon sokan vannak, akik pontosan átérzik amit írok. Én az elejétől kezdve őszinte voltam a témával kapcsolatban és nem szerettem volna, ha tabu lesz, netán, hogy titokban egyedül kelljen ezen keresztül mennünk, mert szerintem abba beleőrültünk volna. Szükségünk volt a család és barátok támogatására, együttérző szavaikra és arra, hogy az emberek tudják, hogy ilyen is van, ez is előfordulhat bárkivel és ez nem a mi hibánk. Egyszerűen más van megírva számunkra.

A vetélés után két hónapot várnunk kellett, de amúgy sem éreztük, hogy készen állnánk arra, hogy újra próbálkozzunk. Egyszerűen túl nagy volt a fájdalom. Úgy döntöttünk ott, a kórházban, hogy idén elmegyünk egy két hetes nyaralásra és kikapcsolunk, a mának élünk és nem foglalkozunk a problémáinkkal. Már amennyire ez lehetséges volt. Szerettük volna jól érezni magunkat, kicsit csak a mostban lenni. 2018-ban Gran Canárián jártunk és annyira szerettük, hogy Tenerifére esett a választásunk összekötve előtte egy pár nap Portugáliai utazással és utánna két nap Valenciai városlátogatással.

A lombikkal kapcsolatban pedig annyi új információnk volt, hogy a vetélésemet követő pár napban, májusba felhívtak, hogy júliusban akkor kezdhetnénk a folyamatot. Természetesen elmondtam nekik, hogy mi a helyzet és, hogy most egyenlőre nem tudjuk, hogy mikor szeretnénk elkezdeni. A hölgy nagyon megértőt és segítőkész volt. Támogatott. Annyit mondott, hogy amikor készen állunk, hívjuk őket és meg fogjuk kapni a következő időpontot. Ekkor a mi fejünkben több minden kavargott. Lehet nem is kell a lombikot bevállalnunk, hiszen természetes úton terhes lettem? Nem tudom mikor fogunk készen állni újra. Próbálkozzunk természetesen ismét! Jó, de meddig? Biztos, hogy ez a legjobb? Az idő csak telik, nem leszek fiatalabb, bele kéne mégis csak vágni, nem?

Ilyen és ehhez hasonó gondolatok jártak a fejünkben. Végül szeptemberben úgy döntöttünk, hogy újra próbálkozunk természetes úton. Ezt az évet erre szánjuk és ha év végéig nem lesz semmi, akkor januárban felhívjuk a klinikát és kérünk egy időpontot. Mi megnyugodtunk, volt egy tervünk és tudtuk, hogy a legrosszabb esetben jövőre sorra kerülünk a lombiknál. Valahogy mindig is volt egy olyan érzésem, hogy ha lombikra kerül sor, akkor majd minden rendben lesz komplikációk nélkül…

Az év telt és semmi eredmény. A nyaralásból visszatérve novemberben úgy döntöttünk, hogy felhívjuk a klinikát, hiszen biztosan nem egyik napról a másikra kapunk időpontot, így „bebiztosítjuk” azt, hogy jövő év elején tuttira elindítsuk a folyamatot. Milyen jól tettük, mert többszöri egyeztetéseket követően januárban kaptuk meg az időpontunkat: február 16-ra.

Folyt. köv.


Borítókép forrás: molnarstudio.hu
Kép forrás: pexels.com

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *